A KALÁSZ

írta Székely Andrea

Tartalomjegyzék

Előzmények

Magyarországon az első világháború után szinte nem volt család, amely ne siratott volna apát, fiút vagy testvért. Az ország helyzetét súlyosbította a Trianoni béke, amely területének csaknem kétharmadát elszakította, teljesen magyarlakta területeket is. A húszas évek végén kirobbant világgazdasági válság még nehezebbé tette a lakosság helyzetét, annál is inkább, mert számtalan menekült számára kellett munkaalkalmat, otthont teremteni. Ezek nagy része Erdélyből érkezett, ahol üldöztetésben, megaláztatásban volt részük, életüket, kenyerüket nem látták biztosítva.

A háború más téren is változást hozott. Különösen a falvakban volt szembetűnő, hogy a hagyományok ereje megtört. A faluközösségek, a parasztcsaládok összetartó erői fokozatosan fellazultak. Sok fiatal kitört a szoros családi kötelékből, hogy a maga útját járja. Az asszonyok szerepe is megváltozott, hisz a háborús években a férfiak helyett is dolgoztak; felelősségük, de öntudatuk is megnőtt. A közgondolkodás, az erkölcsök megváltozása szembetűnő volt az egész országban. A háború romboló hatása valláserkölcsi téren is megmutatkozott.

Az 1920-as, 30-as években a magyar értelmiség legjobbjainak figyelme egyre jobban a falu felé fordult. Az első lépéseket már korábban a népdalgyűjtők tették meg (Vikár Béla, majd főleg Bartók és Kodály); mások a népmeséket gyűjtötték. A népi íróknak is nagyon jelentős szerepük volt a falu felé fordulásban. Ennek kettős célja volt. Egyrészt a még fellelhető hagyományokat összegyűjteni, s mint közös kultúrkincset visszaadni a falunak. Másrészt: felemelni a parasztságot, főleg gazdasági vonatkozásban, hogy jobb életkörülményeket teremthessen magának. Mindkét cél magában foglalta azt a meggyőződést, hogy a magyarság fenntartó ereje a parasztság.

A falu lányai, asszonyai még a férfiaknál is jobban rászorultak a vélük való törődésre, hisz a férfiaknak - ha igényelték - megvolt a lehetőségük a művelődésre a különböző olvasókörökben. A nőknek a templomon kívül csak a munka jutott - hajnaltól estig. Művelődésükre, szórakozásukra nem volt mód, erre a parasztcsaládok nem áldoztak. A régebben szokásos falusi összejövetelek (fonó, tollfosztó) már kimentek a divatból, mert nem volt rájuk szükség. A vallás gyakorlata is kevéssé volt tudatos, inkább csak külsőségek jellemezték.

Erdélyben is megtörtént a falu felé fordulás. Az akkor még járható út a különböző vallásos társulások létrehozása volt; ezek próbáltak erőt adni, segítséget nyújtani azok számára, akik nem menekültek el szülőföldjükről. Az Erdélyi Katolikus Nőszövetség tömöríteni kezdte a katolikus - főleg értelmiségi- asszonyokat és lányokat. A Nőszövetség elnök asszonya, a nagyváradi Horváth Árpádné gondolt először arra, hogy munkájuknak a falusi lányok felé is irányulnia kellene. Az első kísérletre a Bihar megyei Székelyhidát szemelték ki, ahol megfelelő előkészítés után szervező előadást tartottak az összegyűlt édesanyák és leányok számára. A lelkesen megalakult leányegyesület vezetésével Stettner Andreát bízták meg, akinek. munkája csakhamar túlnőtt szülőfaluján. Megindult a szervezőmunka, főleg a székely falvakban, ahonnan az addig nyugat felé igyekvő, munkát kereső lányok a magyar határ lezárása miatt kénytelenek voltak kelet felé, a nagy román városokba menni szolgálni; hogy szüleik szűkös anyagi helyzetén bérük hazaküldésével segítsenek.

1925-től 33-ig dolgozott Stettner Andrea az Erdélyi Nőszövetség munkatársaként, mint a lánykörök szervezője; mint előadó, és mint a Katolikus Nőmozgalom lapjának munkatársa. Tevékenységének központja csakhamar Bukarest lett, mert a székely lányok nagy része ott keresett munkát. Részükre leányotthon létesült, munkaalkalmat teremtettek számukra, sok esetben megvédték őket a leánykereskedők, ügynökeitől. A Nőszövetség munkatársai otthon, a falvakban is felkeresték a lányokat, és hitük, nemzeti hagyományaik megtartására, műveltségük gyarapítására lelkesítették őket. A vezetőképző tanfolyamokon felkészült katolikus magyar tanítónők - és más vezetők - komoly vasárnapi foglalkozást és megfelelő szórakozást biztosítottak számukra. Az "Ezer székely lányok napja" elnevezésű, nyaranként Csíksomlyón, Sarlós Boldogasszony napján megrendezett ünnepség pedig az egész Székelyföld fiatalságának szentmisével, közös áldozással egybekötött seregszemléje volt.

A szervezőmunkában oroszlánrésze volt Domokos Pál Péter kántortanítónak, aki zenei tanulmányait Magyarországon egészítette ki, magáévá tette Kodály tanítását, s hazatérve magával hozta a Szent vagy Uram! énekeskönyvet. Életét a székely zenei hagyományok felkutatásának és tanításának szentelte. Moldvába is kiment, hogy a madéfalvi veszedelem idején oda kimenekült székelyek között kutasson szokásaik, népzenei hagyományaik után. (A Magyar Televízió 1986 július 1-én sugárzott 45 perces műsort életéről, munkásságáról 85. születésnapja alkalmából) '

A lányegyleti szervezőmunka kiterjedt a háziipari és a népművészeti munka újraélesztésére is. Ezekben a törekvésekben együtt dolgoztak az Erdély területén működő katolikus, református és unitárius nőszövetségek, pl. közösen rendeztek népművészeti kiállításokat.

Az alapítás

Nyolcévi erdélyi és bukaresti szervezőmunka után Stettner Andrea átjött Magyarországra, hogy ismereteit, gyakorlati tudását különböző tanfolyamokon bővítse, közben a fiatal magyar értelmiségiek egyre nyugtalanabbul sürgették, hogy végre tenni kell valamit a falvak érdekében. 1934-ben, az esztergomi nyári egyetemen történt: A részvevők egy csoportja arról beszélgetett, vitázott, hogy a falusi lányok nevelésével senki sem törődik. Itt-ott néhány lelkes pap alakított ugyan különböző egyesületeket (pl. Mária Kongregációt), de ezek a próbálkozások általában nem voltak hosszú életűek. Nem feleltek meg a falusi viszonyoknak, nem a parasztlányok érdeklődését, igényeit tartották szem előtt. Megkezdte már működését a KALOT, a legényegylet - mondották -, de éppen ilyen fontos vagy még fontosabb lenne a lányok tanítása, nevelése. Hiszen tőlük függ, milyen lesz a jövendő magyar család. A lelkes csoport középpontja hamarosan Luczenbacher Rita lett, aki édesapja pettendi birtokán már megpróbálta összegyűjteni a lányokat, és énekelt, kézimunkázott velük. A beszélgetők másik központi alakja Stettner Andrea volt, aki az Erdély Nőszövetség megbízottjaként vett részt a tanfolyamon. Odaáti tapasztalatait, szervező munkájáról szóló beszámolóját nagy érdeklődéssel hallgatták. Az Alföld képviseletében pedig lllésy Mária lett a csoport egyik leglelkesebb tagja.

Még 1934-ben, röviddel a nyári egyetem befejezése után a Katolikus Nőszövetség a falusi lányifjúsági csoportok számára vezetőképző tanfolyamot hirdetett Pécelen. Akkor még mindössze néhány lelkes tanítónő gyűlt össze, de amikor 1935-ben újból meghirdették a tanfolyamot, az érdeklődés sokkal nagyobb volt. Részt vett rajta Luczenbacher Rita mint hallgató, Stettner Andrea mint előadó, akit az elnök asszony, Zichy Ráfáelné hívott meg. Ekkor alakult ki kettőjükben a terv, hogy el kell kezdeni - egyelőre a Nőszövetség keretében - a katolikus falusi lányok tanítását, nevelését. Ekkor fogalmazódott meg a mindvégig megtartott célkitűzés: hitükben erős, erkölcsükben tiszta, nemzeti érzésükben öntudatos és gazdaságilag képzett családanyákat nevelni a falu fiatal leányaiból. A kezdő tőkét Luczenbacher Rita biztosította, s felkérte Stettner Andreát, legyen segítségére a szervezésben. Igenlő válasza után együtt jelentkeztek az Actio Catholica igazgatójánál, dr. Mihalovics Zsigmondnál.

1935 augusztusában először a péceli tanfolyamon részvett vezetőket látogatták meg, és a Jurányi utca 9. alatt megnyitották a Katolikus Nőszövetség Faluszervező Irodáját. Decemberben már napvilágot látott az első sokszorosított körlevél, a lányköri vezetők számára készült Tarisznya. A szervező munka a székesfehérvári egyházmegyében indult Shvoy Lajos püspök engedélyével 1936 január l9-éri, mégpedig Martonvásáron. Ezután az egyházmegyét faluról falura bejárták, ismertették a munka célját, s örömmel tapasztalták, hogy kialakul az eszméért lelkesedők népes csoportja a plébánosok, tanítónők, valamint a falusi lányok és édesanyák körében. Velük egy időben elkezdte alföldi szervező munkáját Illésy Mária is.

Az irányító munka nagy jártasságot követelt a központi vezetőségtől. Ezért tapasztalatcserére utaztak Németországba, majd Belgiumba, és több alkalommal is Rómába. A német parasztkongresszuson megállapították, hogy ezt az utat semmiképpen nem követik. Sokat tanultak viszont a belga katolikus ifjúsági mozgalomtól, amely gyakorlati módszereiben már teljesen kiforrott volt. Rómából - többek között a katekizmusversenyek gondolatát hozták magukkal.

1935 decemberétől havonta jelentették meg a Tarisznyát, színvonalas anyagot adva ezzel a vasárnapi lányköri foglalkozásokhoz. 1936. június 21-én megrendezték az első Lánynapot Székesfehérvárott. Még ugyanezen a nyáron lelkigyakorlattal egybekötött vezetőképző tanfolyam volt ugyancsak Székesfehérvárott, de a részvevők az ország legkülönbözőbb vidékeiről jöttek. Ezen a tanfolyamon alakult meg az a vezetői gárda, amely a mozgalmat az egész országban elterjesztette. A Székesfehérvári egyházmegye, Nógrád megye és az alföldi megyék után megindult a szervezőmunka a Győri egyházmegyében is, majd 1937 tavaszán a szombathelyiben. Luczenbacher Rita házat vásárol Budapesten, a Pagony u. 3. alatt, a központ oda tette át székhelyét és mindvégig ott is maradt. Otthont adott a munkával ismerkedni akaró vezetőknek, az átutazó szervezőknek, végezte az irányítással együtt járó adminisztrációt, és szerkesztette a kiadványokat.

1936 novemberében az A. C. igazgatója felkérte a központot, hogy vállalja országosan a falusi lányok szervezését és irányítását. Az egész Dunántúlon az Alföldön, Észak-Magyarországon virágba borultak a falvak: megindult a lányköri élet. 1938-ban, a felejthetetlen szépségű Eucharisztikus Kongresszuson mutatkozott be legelőször a mozgalom a nagy nyilvánosság előtt. Háromezer lelkes, boldogságtól sugárzó leány jött fel ez alkalommal Pestre ősi népviseletben vagy szép egyenruhában. Örömmel látták, hogy milyen sokan vannak. A kicsi mustármagból terebélyes fa nőtt ki. Szükségessé vált, hogy mint önálló szervezet dolgozzék tovább, külön alapszabállyal, ügyrenddel. A Katolikus Nőszövetség Faluszervező Irodája helyett Felvette a Katolikus Lánykörök Szövetsége - a KALÁSZ - nevet, s az alapszabályt először a Hercegprímás, majd a belügyminiszter 1940-ben jóváhagyta, miután a Szövetség 1939 febr. 12-én tartott alakuló közgyűlésén kimondta önállóságát. Ekkor a mozgalom már 100 egyesületben 6000 tagot számlált.

Szervezet és szervezőmunka

Magyarországon a két világháború között jó néhány ifjúsági mozgalom létezett, de mind budapesti központi szervezésben működött, és általában egy-egy szerzetesrend irányításával. Egyedül a KALÁSZ-munka volt ezektől független, és ugyanakkor decentralizált. A KALÁSZ egyházmegyénként szerveződött, olyan titkár vezetésével, aki annak a földnek a szülötte, neveltje volt, aki mint a tenyerét ismerte a területet, s akit a papok, tanítónők, lányok családtagként fogadtak el. A titkár egyaránt volt a KALÁSZ-központ munkatársa és az egyházmegyei hivatalé. Beszámolási kötelezettsége volt mindkét irányban, segítséget is mindkét helyről kapott, de megvolt a szükséges önállósága. A KALÁSZ-központ segítette, nem pedig gátolta a sajátos feladatok megoldását. Így szinte minden egyházmegyei munkának megvolt a maga sajátos színe, arca.

Az egyházmegyei titkárokat a központ előterjesztésére a megyéspüspök nevezte ki. Feladata volt az egyházmegye leányköreinek szervezése, látogatása, levelezéssel történő irányítása, egyházmegyei és espereskerületi lánynapok, lelkigyakorlatok, tanfolyamok szervezése. Az egyházmegyei titkárok mellett az Egyház irányító és ellenőrző szerepét gyakorolták az egyházmegyei lelki igazgatók, akiket a központ felkérése alapján szintén a megyéspüspökök neveztek ki. Munkájukat segítették az espereskerületi lelkiigazgatók: elnököltek a katekizmus-versenyeken, vezették a lelkigyakorlatokat, látogatták a lányköröket. Ugyanakkor az egyházmegyei titkárok munkáját az espereskerületi vezetők segítették szervezéssel, látogatással, tanácsokkal.

A KALÁSZ szervezete tehát teljesen megfelelt a magyar katolikus egyház szervezetének; annak hierarchiájára épült. Sehol nem indult szervezőmunka a megyéspüspök engedélye nélkül, nem jöhetett létre lánykör az egyházközség plébánosának hozzájárulása nélkül, s a helyi lányköri vezető megbízása a plébános ajánlására történt. A KALÁSZ-nak a szerzetesrendek többségével jó kapcsolata volt, így a női rendek tagjai sok-sok egyházközségben vezettek lánykört, és rendszeresen részt vettek a vezetőképző tanfolyamokon. Számtalan előadást, lelkigyakorlatot vezettek a KALÁSZ-ban a pannonhalmi bencések (főleg Blazovich Jákó, Békés Gellért), de a mozgalom soha nem került függő helyzetbe egyik szerzetesrendtől sem.

Hogyan történt a lánykörök szervezése? Az egyik egyházmegyei titkár így számol be róla: "Az egyházmegyei hatóság körlevélben szólította fel a lelkipásztorokat, hogy fogadják szívesen és segítsék a KALÁSZ megbízottját, aki az egyházmegye leányifjúsági titkára. Érkezésemről levélben értesítettem a plébánost, aki azt a templomban kihirdette. Oda érkezve a plébános által ajánlott tanítónőt tájékoztattam a KALÁSZ céljáról, feladatairól, eszközeiről, és irodalmat - a központ kiadványait - adtam neki. Ezután került sor az első közösen tartott lányköri foglalkozásra. Itt is elmondtam a tudnivalókat, most már a lányok nyelvén, az ő érdeklődési körüknek megfelelően. Közös népdalénekléssel, hangulatosan fejeződött be az első találkozás, amely a lányok számára kedvcsináló volt, a vezető tanítónő számára pedig bemutató tanításnak nevezhető foglalkozás.

A lánykörbe jelentkezők először jelöltként jártak a gyűlésekre, majd - próbaidő után - ünnepélyes tagfelvételen lettek a KALÁSZ tagjai. A felvételt a templomban rendezték a szülők és a többi hívek előtt. A KALÁSZ-ban nem volt tagdíj. A szegényebb lányok nem tudták volna megfizetni, a jobb módú parasztcsaládokban nem áldoztak ilyen kiadásra. A lánykörnek azonban volt bizonyos bevétele, pl. műsoros estekből. A legtöbb lánykör - nem kötelezően - segítette anyagiakkal a KALÁSZ-központot, amely csaknem egész működése alatt gondokkal küzdött, Luczenbacher Rita vagyona - az induló tőke - csakhamar elfogyott; s a központ önellátó lett: kiadványaiból tartotta fenn magát. Időnként kapott jólelkű adományokat is magánosoktól és intézményektől. A felajánlott állami dotációt azonban soha, semmi körülmények között nem fogadta el, hogy megőrizze függetlenségét. A felszólítást, hogy egyesüljön a Lány-levente mozgalommal, úgy hárította el, hogy elfogadhatatlan feltételeket szabott. (Többek között azt kívánta, hogy a Lány-levente valóságos valláserkölcsi nevelést adjon a lányoknak).

Nemzeti érzésükben öntudatos, gazdaságilag képzett...

A KALÁSZ munkájában jelentős szerepet kapott a hazafias nevelés. Nem elégedtek meg azonban az akkoriban szokásos, dagályos szónoklatokkal, a nemzetiszínű, nacionalista kijelentésekkel. Ehelyett összegyűjtötték és elterjesztették a falvakban a már-már kivesző népi hagyományokat, több kötetre való népdalt tanítottak meg, népi táncokat, s ami egészen új volt: népi játékokra tanították a lányokat. Elterjesztették a különböző népi kézimunkákat; háncskészítő és egyéb háziipari tanfolyamokat szerveztek. Visszaadták a falunak a népi kultúra értékes elemét: a népmesét. A lányköri foglalkozásokon (a Tarisznya anyagából) sok-sok népmesét hallottak a lányok. Ezeket otthon elmondták, s valószínű, hogy minél többször hangzott el, annál többet változott. Így lett a falu számára valóban visszakapott kultúrkinccsé. Amikor az 1970-es, 80-as években divatba jöttek az ún. Páva-körös (népi hagyományokat gyűjtő, ápoló mozgalom), nagyon sok volt KALÁSZ-vezető felismerte azokat a népdalokat, népi táncokat, játékokat, népmeséket, amelyeket annak idején ő tanított a lányoknak. A KALÁSZ elhatárolta magát a soviniszta eszméktől; a sváb vagy szlovák nemzetiségű lánykörök saját népdalaikat énekelhették; az egyenruha is vidékenként más és más volt, a hagyományoknak megfelelően.

Amikor a KALÁSZ létrejött és működött, ritkaságszámba ment, hogy egy falusi lány elhagyja otthonát, és kenyérkereső foglalkozást válasszon, (hacsak nem kellett cselédnek állnia). Annak a kornak az ideálja a családjáért élő nő volt, s így természetes, hogy a KALÁSZ nagy teret szentelt a háziasszonyi erények kifejlesztésére, a háztartási ismeretek oktatására. Szerepelt a tananyagban: a rendszeretet, beosztás, takarékosság, az egyéni és a családi higiénia, az egészséges táplálkozás, a kertkultúra, az állatok nevelése. Ennek eszközei voltak: a lányköri gyűlések ilyen témái; a népfőiskolai és egyéb tanfolyamok; a KALÁSZ folyóiratainak ilyen tanácsai; a KALÁSZ szakácskönyve. Tapasztalat szerint sok-sok KALÁSZ-lányból vált ésszerűen gazdálkodó, kitűnő háziasszony.

A munka jellemzői és célkitűzése

Évtizedék távolából visszatekintve is meglepő az a siker, amely a mozgalom útját kísérte. Vajon mi volt a KALÁSZ titka? Talán így foglalhatnánk össze:

- Az Egyház hűséges gyermeke volt, tagjait tudatosan és tervszerűen nevelte lelkiéletre, de nem csupán vallásos nevelést adott. Az egész embert érintette, a lányok egész személyiségét nevelte.

- A magyarság hivatását abban látta, hogy a tiszta kereszténységet fenntartsa Kelet és Nyugat között. Ilyen alapon nevelte lányait tevékeny hazaszeretetre.

- Összegyűjtötte, felélesztette a magyar falu legjobb hagyományait, ugyanakkor harcolt a helytelen nézetek, hagyományok ellen.

- Hangvétele nem népieskedő volt, hanem valóban népi, valóban magyar, mélységes tisztelettel felnézve a becsületes munkát végző parasztságra.

- A vezetők nem "lehajoltak" a lányokhoz, hanem testvérként irányították, nevelték őket.

- Felismerte annak szükségességét, hogy a falu lányait - a társadalom elhanyagolt rétegét - nevelni kell, műveltségüket emelni, tudatosítva bennük a női hivatás szépségét, fontosságát.

- Nem forradalmi eszmékre nevelt, hanem oktató-nevelő munkájával segítette a falu lányait, asszonyait, hogy családjuknak jobb életkörülményeket teremtsenek.

- Abban az időben, amikor a falusi lányok számára szinte semmi szórakozási lehetőség nem volt, vasárnap délután összegyűjtötte őket, hogy az időt kellemesen és hasznosan töltsék.

Hitükben erős, erkölcsükben tiszta...

Bár a KALÁSZ a lányok egész személyiségét nevelte, hangsúlyosan vallásos egyesület volt. Már az alapítás is abból a tapasztalatból indult ki, hogy népünk - bár vallásosnak látszik - nem ismeri és nem éli vallását. Amihez ragaszkodik, annak jó része csupán külsőség. A vallási öntudat hiányát minden módon igyekezett pótolni a KALÁSZ. Így az akkoriban kibontakozó liturgikus mozgalom szellemében megtanította a lányokat a szentmisén való aktív részvételre, és gyakori szentáldozásra szoktatta. Kezükbe adta a Szentmise állandó részeit tartalmazó füzetet, amelyben az Egyház reggeli és esti zsolozsmájának részletei is benne voltak; ezeket lelkigyakorlatok, tanfolyamok alkalmával hangosan, együtt imádkozták. Tanácsolta a KALÁSZ a misszálé használatát. Nagy gondot fordított arra, hogy a lányok szépen és szívesen énekeljenek. Az épp elterjedőben lévő Szent vagy Uram! énekeit rendszeresen gyakorolták lányköri gyűléseken és tanfolyamokon. A KALÁSZ-nak oroszlánrésze volt ennek az énekeskönyvnek az elterjesztésében.

Az iskolai hittankönyvekre épült az "Út, igazság, élet" c. könyv: Kérdések és gondolatok a KALÁSZ katekizmustanításához. (Német János plébános, Győr egyházmegyei lelkiigazgató munkája). Feldolgozása a lányköri gyűléseken közvetlen beszélgetés formájában történt. A könyv alapján készültek fel a lánykörök az évenként tartott katekizmusversenyekre (helyi, espereskerületi, egyházmegyei keretben, majd országos szinten). Ezekre a versenyekre nagy kedvvel készültek a lányok, s remélhető volt, hogy aki hitét jól ismeri, az életével sem fogja megcáfolni tudását.

A Szűzanya iránti tiszteletet, gyengéd szeretetet is igyekezett a lányok szívébe csöpögtetni a KALÁSZ. Védasszonya a Jótanács Anyja volt, benne bízva, őt segítségül kérve végezték a vezetők lányköri munkájukat. Ugyancsak igyekeztek elmélyíteni a magyar szentek iránti tiszteletet, követésükre buzdítva őket. Nagy gondot fordítottak a lányok tudatos és tervszerű jellemnevelésére. Beszélgettek a követendő erényekről, a nők gyakori hibáiról, a hibák elleni küzdelem gyakorlatáról. Nagyon szerették a lányok az életből vett tanulságos történeteket, amelyeket otthon elmeséltek.

A KALÁSZ-vezetők gondosan végezték a lányok felkészítését női hivatásuk betöltésére, amelyet így fogalmaztak meg: szolgáló szeretet. Ezt nem szűkítették le a családra, hanem kibővítették, beleértve a szerzetesnői hivatást, a tanítónők munkáját és a társadalom más területén dolgozókét. Természetesen legtöbbet a családban betöltött hivatással foglalkoztak, megvilágítva a nők szerepét a házasságban, az anyaságban. Csillogó szemmel hallgatták a nagylányok-kislányok, milyen fontos az ő szerepük. Minden módon erősítette, táplálta a KALÁSZ a lányok öntudatát, s az öntudattal együtt felelősségérzetüket: a nőktől függ, milyen a család és milyen az egész nemzet.

Nagy hangsúlyt kapott a lányok nevelésében erkölcsi tisztaságuk megőrzése. Így ír erről a mozgalom Vezérkönyve: "A vallási öntudat hiányából következik az erkölcsi élet lazasága. Nekünk tehát minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy tiszta nemzedéket neveljünk a ránk bízottakból, mert csak így remélhetjük Isten áldását, és csak így tudjuk építeni és továbbfejleszteni az egészséges magyar nemzetet." A lányköri foglalkozásokon fontos helyet kapott a szerelem témaköre, a lányok egészségügyi felkészítése; tanácsokat kaptak ahhoz is, hogyan őrizhetik meg tiszta lányságukat.

Kiadványok, egyenruha, jelvény, zászló

A vezetők munkájának megkönnyítésére, az egyesületi élet állandó táplálására és a munka egységességének biztosítására a központ Tarisznya címmel évenként nyolcszor, októbertől májusig havonta munkaanyag-gyűjteményt adott ki. Ez tartalmazott 4 előadásvázlatot a 4 vasárnapra, egyházi és világi éneket kottával, mesét, szavalásra alkalmas költeményeket, játék és táncleírást, valamint kézimunkamintát. Bevezető körlevelét a KALÁSZ alapítója, Luczenbacher Rita írta, így tartva fenn a kapcsolatot az ország lányköri vezetőivel, Az ő üzeneteit az egyházmegyei titkárok hírei, üzenetei követték. A mozgalom Vezérkönyve tartalmazta a munkára vonatkozó alapvető tudnivalókat 4 fejezetben: a mozgalom, a vezető, a munka és a szórakozás cím alatt. Vetésforgó címmel kiadták a vezetők részére a három első Tarisznyaévfolyam jellemképző előadásait. A Tulipántos Láda a KALÁSZ-lányok kedvelt képes folyóirata volt. Kéthetenként jelent meg, szeptembertől júniusig. Szórakoztatva tanította a lányokat, tartalmazott körlevelet, híreket a különböző lánykörökből, közölte leányoknak a központba írt leveleit, esküvői híreket fényképekkel, leánycsoportok fényképeit, történeteket, meséket, verseket, ételrecepteket, tréfákat, találós kérdéseket. Ugyancsak a KALÁSZ kiadásában jelent meg dr. Sáfrán Györgyi Üzenet c könyve, amely elbeszélések keretében a falusi lányok erkölcsi kérdéseit dolgozza fel. Süssünk-főzzünk címmel szakácskönyvet is adott ki a központ, hasznos tanácsokkal és jól bevált receptekkel. Néhány színdarab egészítette ki a KALÁSZ-kiadványok sorát. Foglalkozott a központ szentképek, karácsonyi, húsvéti lapok és jelvényes levelezőlapok kiadásával is

Azon lánykörök számára, ahol a falu ősi népviselete már kiveszett, a fiatalság akkori igényének megfelelő egyenruhát terveztetett a KALÁSZ-központ. A Néprajzi Múzeumban tanulmányozták az ország különböző vidékeinek népviseleti emlékeit, s ezek díszítő elemeit átvitték a területi egységek számára tervezett egyenruhákra. A szabás egységes volt: húzott, bő szoknya, fehér ingváll, zsinórdíszes mellény és kötény más-más szín és minta szerint. - A mozgalom jelvényét a vezetők is, a lányköri tagok is hordták. Középpontjában szív, ebből kereszt alakban szétágazó búzakalász, fehér mezőben négy betű: IHSV In hoc signo vinces. A legtöbb lánykörnek saját zászlója volt, fehér selyemből. Egyik oldalán a jelvény nagyítva, fölötte a lánykör neve (az egyházközség megnevezése) és a megalakulás éve. A zászló másik oldalán a Szűzanya képe a kis Jézussal. Felírása: Jótanács Anyja, könyörögj érettünk. - A központ fenntartott az akkori Margit körúton egy háziipari boltot, amely árusította a lánykörök háziipari termékeit és ellátta egyenruhaanyaggal a lányköröket.

Kislánykörök

A KALASZ-lánykörbe az iskolahagyott nagylányok jártak, általában 15-16 éves koruktól addig, míg férjhez nem mentek. (Néhányan 4 polgári, mások 6 elemi után, a többség 6 elemi után). A második világháborút követő években jelentkezett az az igény, hogy össze kell gyűjteni az ennél fiatalabb lányokat is, a 12-14 éveseket. "Nem lesznek nagylányaink, ha elveszítjük a serdülőket" - alakult ki a meggyőződés azokban, akik felelősséget éreztek a magyar katolikus leányifjúságért. A megoldást nemcsak helyeselték, de sürgették a szülők, akik gyermekeiket továbbra is valláserkölcsi alapon óhajtották nevelni. A tanítónők ezt a plusz feladatot már nem mindenütt tudták vállalni; rábízták a kislányokat a lánykör legértelmesebb, példás életét élő, s ehhez a munkához kedvet is érző nagylányára. Így alakult ki a KALÁSZ-mozgalomban egy nagyon sajátos, nagyon értékes réteg: a kislányvezetőké. Lelkigyakorlattal egybekötött vezetői tanfolyamot szerveztek részükre, s 1947-ben megindították a kislányvezetőknek szánt folyóiratot. Ez a sokszorosított körlevél az akkor már betiltott Tarisznya mintájára készült, de a serdülő kislányok érdeklődési körének felelt meg. Szentek regényes életrajza, magyar nagyasszonyok élettörténete, tanulságos, érdekes történetek, versek, mesék, népdalszövegek, népi játékok, népszokások adtak anyagot a kislányköri foglalkozásokhoz.

A kislányvezető - természetesen - állandó kapcsolatban volt a nagylánykör vezetőjével, de személyes kapcsolatban volt az egyházmegyei titkárral is. A kislánymozgalom a csanádi és a váradi egyházmegyében indult el, majd - mint tavasszal a virágba boruló kertek - az egész országban kibontakozott. Az előrelátás akkor hozta meg igazán gyümölcsét, amikor 1948-ban az iskolákat államosították, s lányköröket vezető tanítónők állami státusba kerültek. Nem volt tehát vezetőjük a lányköröknek, és nem volt lehetőség vasárnap délutánonként az iskolában összegyűlni. A Ťstafétabototť a kislányvezetők vették át, akik még 2-3 éven át összegyűjtötték házaknál lányköri társaikat is, a kicsinyeket is. Sok kislányvezető annyira élethivatásának tekintette a velük való foglalkozást, hogy életüket továbbra is figyelemmel kísérte. Egyéni beszélgetésekkel, tanácsokkal, imával akkor is mellettük állt, amikor más lehetőség már semmiképpen nem volt a velük való foglalkozásra.

Egyházközségi lánycsoportok

1946 nyarán a KALÁSZ-mozgalom működési engedélyét bevonták, a központi iroda hivatalosan nem működhetett tovább, a bodajki és a szadai népfőiskola kénytelen volt megszüntetni tanfolyamait. A 11 éven keresztül megjelent Tarisznya és a Tulipántos Láda sem tölthette be a továbbiakban hivatását. A lányok azonban megvoltak, és a vezetők is kitartottak az iskolák államosításáig. Csak a KALÁSZ elnevezés szűnt meg, Voltak lánybúcsúk és lelkigyakorlatok, és voltak sokszorosított körlevelek. A keret megszűnt, de a lényeg megmaradt: a lányok összetartása és a velük való foglalkozás. Egyházközségi lánycsoport néven egészen az 50-es évekig folyt ez a munka; utána már "csak" a lányokért mondott ima maradt. Több lányköri vezető életét ajánlotta Istennek áldozatul a falusi leányifjúságért.

Az ötvenedik évforduló

1986 áprilisában, a XXIII. János Szeretetotthon kápolnájában tartott hálaadó szentmisén hangzott el. "Mennyei Atyánk! Fogadd hálánkat azért, hogy 50 évvel ezelőtt kiválasztottál és küldtél bennünket a KALÁSZ-mozgalom munkájára. Hallgasd meg most könyörgő imánkat, és segíts továbbra is, vezess bennünket és árassz el mindenható kegyelmeddel, hogy bárhol vagyunk, és bármit teszünk, hűségesek maradjunk KALÁSZ-hivatásunkhoz. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen."

A szentmisén részt vett a két alapító: Luczenbacher Rita és Stettner Andrea, valamint legközelebbi munkatársaik. Mind megőszültek, megöregedtek, de mindnyájan fiatalos lelkesedéssel énekelték a mozgalom Jeligéjét:

Sík Sándor verse, Gidófalvy Ilona zenéje

A Kalász jelige