Te győzd le jóval a rosszat!

Ezt az intelmet Pál apostolnál olvashatjuk a rómaiakhoz írt levélben (12,21). Nem szólítana fel minket olyan cselekedetre, amire Jézus nem adott volna példát. Ő nem csupán Megváltónk a passió napjaiban tanúsított hősi engedelmességével, hanem Mesterünk is, aki a mindennapok apró eseteit is átváltoztatta, mintegy Isten országába "mentette" (számítógépes kifejezéssel élve).

Lássuk csak, mi történt Lévi házában. Jézus megtisztelte őt azzal, hogy - bár megvetett vámos volt - elfogadta tőle a lakomára szóló meghívást. A farizeusok emiatt ugyancsak bírálták, hisz így azok közé ereszkedett, akik a mózesi törvényeket nem tisztelik, áthágják, és az idegen elnyomók pénzszivattyúját működtetik. A "szent" akadékoskodók abba is belekötöttek, hogy miként viselkednek Jézus tanítványai.

Mit lehet ilyenkor tenni, amikor a józan és meggyőző felvilágosítás már nem járt sikerrel? Hűvös méltósággal nézzen keresztül rajtuk, rezzenéstelenül vegye hallatlanba a kekeckedésüket? Vagy jogos haraggal az asztalra csapva némítsa el őket, mondván, hogy most már elég legyen a piszkálódásból? Jézusnak nagyszerűbb megoldás "jutott eszébe". Legközelebb egy farizeushoz ment el vendégségbe.

UZS


E sorozatunk írásait folyamatosan közöljük. Szívesen fogadjuk is hasonló, megtörtént esetek leírását - magunk, és mindnyájunk épülésére -, a KALÁSZ címén: kalasz@kalasz.t-online.hu


Te győzd le jóval a rosszat!

2013/3. szám

Álljunk meg kicsit ennél a sorozatcímnél. Kiknek számára foglaltuk is le itt a helyet? Bármelyik kedves Olvasónk megírhatja a maga kis győzelmét! Senki sem fogja magamutogatásnak venni, nem gondoljuk, hogy bántó büszkeség sugalmazza a feltárulkozást.

Inkább azt reméljük, hogy naponta többször is adódnak ilyen sikerek, hisz a mi Urunk akar bennünk cselekedni, a rosszat újból és újból jóra fordítani. Írjatok erről, hogy együtt örvendhessünk és hálálkodhassunk!

a szerkesztőség

Bezár