KALÁSZ csoportok bemutatkozása

A budapesti Krisztus Király Kalászcsoport 1988 óta működik, 2006 óta hivatalosan bejegyzett KALÁSZ csoport. Keddenként találkoznak a Rózsadombi Krisztus Király templom közösségi házában. Céljuk hálás szívvel minél közelebb lenni a Jóistenhez, fürkészni a szavait, neki tetsző élettel, imádságos háttérként az Egyház élő tagjai lenni, békében és szeretetben. Vezetőjük: Gabi néni.

Tovább

A pápai KALÁSZ csoport a Szent Anna Plébánián 1993 óta működik. Minden hónap első hétfőjén találkoznak. Csoportjukat a szeretetközösség, az egymásra figyelés és egymás segítése, bátorítása jellemzi. Vezetőjük: Pataki Ani.

Tovább

Az egerbaktai KALÁSZ csoport 1994-ben alakult. Minden hónap első hétfőjén találkoznak. Céljuk, hogy a hétköznapok dolgaiból kilépve egymást erősítsék és segítsék, hitüket próbálják kicsit mélyebben megélni. Vezetőjük: Bogárné Márti.

Tovább

A szegedi KALÁSZ csoport 2019 óta működik és havonta tartja találkozóit. A csoport vallja, hogy nőnek lenni kegyelem és ajándék, Isten különleges feladatot bízott ránk. Vezetőjük: Tóth Krisztina, Kiki.

Tovább

A budapesti Sashalmi Keresztény Női Kör alakuló KALÁSZ csoport, 2020 szeptembere óta működik. Célja, hogy egymást erősítve női közösséget építsen, ahol a tagok megoszthatják tapasztalataikat és együtt haladhatnak keresztény útjukon. Vezetőjük: Csehné Vadnai Bori.

Tovább

A szombathelyi KALÁSZ csoport 2013-ban alakult, 16 felavatott tagja és gyermekcsoportja is van. Sportosak, szeretnek kirándulni és nordic walkingozni is. Vezetőik: Pados Györgyi és Kiss Andrea.

Tovább

A valkói KALÁSZ csoport minden első vasárnap találkozik a valkói plébánián. Találkozóikat a közös ima jellemzi és a lelki adoptáláshoz is csatlakoztak. Minél több gyereket és fiatalt szeretnének bevonni a jövő érdekében. Vezetőjük: Valkó Jánosné, Kati

Tovább

A pannonhalmi KALÁSZ csoport legfőbb feladatának tartja a keresztény értékek közvetítését az ifjúság felé. Kéthetente megrendezett foglalkozásaikon a katolikus keresztény erkölcs szellemében készítik fel a lányokat és fiúkat sajátos családanyai és családapai hivatásukra. Vezetőjük: Szűcs Mária

Tovább

A mogyoródi KALÁSZ csoport hívja és várja hivő nőtestvéreinket - mindegy, hogy idős vagy fiatal, lány, asszony esetleg özvegy – kiscsoportukba, vallásos, de egyben vidám összejöveteleikre. Vezetőjük: Toma Julianna. 2014 óta Mogyoródon kiskalász lánycsoport is működik. Vezetőjük: Juhász Károlyné, Rózsika.

Tovább

A nagykátai KALÁSZ csoport 1992-ben alakult, jelenleg 20 tagja van. Összejöveteleiket a hónap első szombatján tartják a Plébánia Közösségi házában. A csoport a legfontosabb feladatának-az elmúlt 29 év alatt - a hitük erősítését tartotta. Vezetőjük: Kelemen Lászlóné, Margó.

Tovább

KALÁSZ tagok, csoportok

Bács-Kiskun megye: Baja, Madaras
Békés megye: Újkígyós
Borsod-Abaúj-Zemplén: Sárospatak
Csongrád megye: Hódmezővásárhely
Fejér megye: Csákvár, Martonvásár, Székesfehérvár
Győr-Sopron megye: Darnózseli, Pannonhalma(2 csoport), Szerecseny
Hajdú-Bihar megye: Nyíradony
Heves megye: Boldog, Egerbakta, Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok megye: Törökszentmiklós, Zagyvarékas
Komárom-Esztergom megye: Tatabánya
Nógrád megye: Drégelypalánk, Érsekvadkert(2 csoport), Patak
Pest megye: Budapest(2 csoport), Kerepes, Kistarcsa, Kóspallag, Máriabesenyő, Mogyoród, Nagykáta(3 csoport), Perbál, Solymár, Szada, Szentendre, Szilasliget, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Valkó, Vác, Veresegyház
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Kótaj
Vas megye: Szombathely
Veszprém megye: Nemeshany, Pápa, Sümegprága, Veszprém
Zala: Bazsi, Hévíz, Sümegcsehi, Vindornyaszőlős

Ha hívást érzel, hogy életre hívj egy új női kisközösséget, akkor jelentkezz nálunk és a KALÁSZ minden segítséget meg fog neked ehhez adni. A női kisközösségeknek óriási ereje van, vezetésük pedig hivatás, élmény és kaland.
Jelentkezés: Telefon/fax: +361/356-4534, E-mail: kalasz@kalasz.t-online.hu